Szerző: Makronom Intézet | 2022-05-30 12:52:42

Hatásosak-e az Oroszország elleni szankciók? – gazdasági fegyverek hatékonysága történelmi tanulságok alapján

Oroszország ukrajnai inváziójának elindítását követően a szláv nagyhatalmat szinte azonnal kizárták a nyugati pénzügyi rendszerből, és számos nemzetközi gazdasági és pénzügyi szankciókkal sújtották (a naprakész szankciós lista  ide kattintva megtekinthető). Ezen embargókon túl Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemrég megrendezett Világgazdasági Fórumon felszólalva újabb, „maximális” szankciókat sürgetett, hogy Oroszország „egyértelműen tisztában legyen tettei azonnali következményeivel”.

A politikai döntéshozók gyakran úgy tekintenek az ilyen intézkedésekre, mint egy viszonylag gyors és fájdalommentes módszerre, amellyel a törvénytisztelő nemzetek képesek megbüntetni a szabálysértőket. A történelem azonban azt mutatja, hogy hatékonyságuk kétséges, és időnként súlyosan visszaüthetnek. Mindemellett, ha van egy ország, amely bebizonyította, hogy képes ellenállni a szankcióknak, az pont Oroszország.

Az „Economic Weapon” alkalmazása a múltban

A Reuters cikkében  bemutatott „The Economic Weapon” című, Nicholas Mulder új, éppen időszerű könyve betekintést nyújt a történelem során alkalmazott gazdasági szankciókba, melyet a törtélemben először Athén vetette be i. e. 432-ben, amikor kereskedelmi tilalmat rendelt el Megara görög kikötőváros ellen. Ez a fajta „gazdasági fegyver” szélesebb körben csak az első világháború alatt terjedt el, amikor Nagy-Britannia és Franciaország kiterjedt gazdasági blokádot épített ki Németország és szövetségesei ellen. A háború után a győztes államok a szankciókra, mint a nemzetek közötti béketeremtés eszközére tekintettek.

Elméletileg a gazdasági szankciók nehézséget jelentenek mind az elitnek, mind a szélesebb közvéleménynek, amelytől a célországok vezetőinek legitimitása függ, és ennek eredményeképpen politikai nyomást gyakorolnak a vezetőkre, hogy hagyjanak fel az intézkedésükkel. Ahhoz, hogy ez a hatás érvényesüljön, világos célnak kell lennie, és a célpontoknak azt kell hinniük, hogy a szankciókat megszüntetik, ha engedelmeskednek.

Woodrow Wilson amerikai elnök úgy vélte, hogy az „abszolút elszigeteléssel” való fenyegetés az, ami majd „észhez térít egy nemzetet.” Az amerikai elnök híres 14 pontjának utolsó pontja alapján hozták létre 1920-ban a Népszövetséget egy olyan a hatáskörrel, hogy az szankciókat szabhasson ki a nemzetközi jogot megszegő országokra.

Az első években az új nemzetközi rendszernek volt is néhány sikere: Görögország és Jugoszlávia esetleges betöréseit a szomszédos államokba a Népszövetség a külkereskedelem teljes beszüntetésének fenyegetésével állította meg. Az igazi próbatétel azonban 1935-ben következett be, amikor Mussolini olasz miniszterelnök megszállta Etiópiát. A szervezet 58 tagja közül hat kivételével mindannyian szankciókat léptettek életbe Olaszországgal szemben. Megfékezték az exportot, hogy csökkentsék az ország devizatartalékokhoz való hozzáférését, és korlátozzák háborús kapacitását. Ennek ellenére több hónapos harcok után Mussolini hadserege bevonult Addisz-Abebába, és a szankciókat feloldották.

Ebből a kudarcból több tanulság is levonható:

 1. A gazdasági fegyverek kevésbé hatékonyak, ha nagy államok ellen vetik be őket.

 2. A szankciók korai támogatói, mint például Wilson, naiv módon látták az emberi természetet. Azt hitték, hogy a népek elállnak az agresszív cselekedetektől, ha anyagi érdekeiket fenyegetik. Az igazság az, hogy a nemzeteknek és uralkodóiknak, különösen az autokratáknak, sok esetben más prioritásaik vannak. 

 3. A hiányos gazdasági blokádok hatástalanok. Mind az Egyesült Államok, mind Németország semleges maradt az olasz-abesszíniai háború alatt, és a Szövetség nem tudta elvágni Olaszország olajellátását.

Ehelyett súlyosbították a nagy gazdasági világválság hatásait, és táplálták a nacionalizmus felemelkedését Németországban, Olaszországban és Japánban, amelyek a gazdasági embargók legyőzése érdekében a „nyersanyagellátó” nemzetek meghódításával igyekeztek önellátásra törekedni. A „blokádfóbia” a II. világháború felé vezető út egyik hajtóereje volt. Németország és Japán, attól tartva, hogy a gazdasági fegyvert legközelebb ellenük vetik be, fokozták erőfeszítéseiket a nyersanyag-önellátás eléréséhez. Németország esetében ez azt jelentette, hogy tovább nyomult Közép-Európába, 1938-ban Ausztriát, a következő évben pedig egész Csehszlovákiát annektálta. Hitler 1939-ben még azt is mondta egy külföldi diplomatának, hogy szüksége van Ukrajnára, hogy a németek soha többé ne éhezzenek. Japán kétségbeesett olajigénye végül konfliktusba sodorta az Egyesült Államokkal. Ennek fényében az Olaszország elleni szankciók közvetetten felgyorsíthatták azokat az eseményeket, melyek a második világháború kitöréséhez vezettek.

Olaszországgal ellentétben Putyin Oroszországa bőséges természeti erőforrásai rendkívül ellenállóvá teszik a külső gazdasági nyomással szemben. Valójában szankciókat először azután alkalmaztak Oroszország ellen, miután a bolsevikok 1917-ben átvették a hatalmat. Az új rezsim ellenállt a gazdasági ostromnak, és még a kereskedelmi monopóliumát is arra használta, hogy visszatartsa az árukat Európától, ahogyan Oroszország ma is megakadályozza, hogy az ukrán búza eljusson a külföldi piacokra. Az 1930-as évek elejére, amikor a szovjetek szinte minden kereskedelmet beszüntettek a külvilággal, Oroszország önellátása teljessé vált.

A szankciók hatástalanságának nemzetközi példái

A szankciók alkalmazása az elmúlt 15 évben felgyorsult. 1990 és 2005 között világszerte 200-250 szankciós csomag volt érvényben, amelyeknek körülbelül egyharmadát az USA vetette ki. Az USA részesedése a Trump-kormányzat alatt közel 50%-ra emelkedett, és a hatályos szankciók száma 550-nél tetőzött.

Trump élesen bírálta a 2001-es amerikai terrortámadásokat követő közel-keleti háborúkat. A 2016-os amerikai választások előtt tartott nagyszabású külpolitikai beszédében kijelentette, hogy más elnökjelöltekkel ellentétben „nem a háború és az agresszió lesz az első ösztönöm”. Helyette azt hangsúlyozta, hogy „a pénzügyi nyomásgyakorlás és a szankciók nagyon-nagyon meggyőzőek lehetnek, de szelektíven és teljes határozottsággal kell alkalmaznunk őket.”

Más országok példáit figyelembe véve láthatjuk, hogy mind Irán, mind Venezuela hasonló intenzitású nemzetközi gazdasági blokádot szenvedett el, mint amit jelenleg Oroszország is elszenved. Ugyanakkor a Donald Trump volt amerikai elnök által „maximális nyomásgyakorlásnak” nevezett gazdasági szankciók nem érték el a kívánt geostratégiai céljaikat. Trump mindkét országban a rendszerváltást tűzte ki célul, de egyikben sem érte el azt, sőt, a konzervatív klerikusok megerősítették Irán feletti ellenőrzésüket.

A szankciók hatása Oroszországra

Oroszország esetében korábban gyakran hangoztatták, hogy a Krím annektálása miatt a szláv nagyhatalommal szemben bevezetett szankciók talán nem vették rá Vlagyimir Putyin orosz elnököt a visszavonulásra, de visszatartották a további ukrajnai offenzívától. Ez a feltételezés mára már nyilvánvalóan megbukott.

Ráadásul a Putyinnal szembeni nemzetközi ellenállás sem egyöntetű. Simon Evenett nemzetközi kereskedelmi szakértő szerint minden egyes Oroszországot szankcionáló országra három olyan jut, amelyik nem szankcionálja, köztük Kína és India. Oroszország exportjának nagyjából a fele ezekbe az országokba megy, amelyek exportrészesedése az elmúlt évtizedben meredeken emelkedett. Ráadásul Európa továbbra is függ az orosz energiától. Az elmúlt három hónapban az orosz import gyorsabban csökkent, mint az export, ami rekordméretű kereskedelmi többletet eredményezett. Az EU-nak eladott fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételeit pedig Oroszország az invázió első két hónapjában csaknem  megduplázta, mivel a mennyiségek csökkenése ellenére a növekvő árak miatt jelentősen profitálni tudott, a teljes olajexportból származó bevételei pedig  50%-kal nőttek a tavalyi évhez képest. Annak ellenére, hogy a nyugati országok lefoglalták Oroszország devizatartalékait, a rubel erősödött az amerikai dollárral szemben. Evenett számításai szerint az orosz energia importjának európai tilalma tartósan mindössze 1%-kal csökkentené a GDP-t.

Az első világháború kezdetén Oroszország a francia külföldi befektetések mintegy negyedét tette ki. Georges Clemenceau francia elnök szankciókat vezetett be, hogy a bolsevikokat rávegye a korábbi cári rezsim által vállalt kötelezettségek betartására. Ezek az idők azonban elmúltak és most a nyugat – legfőképp az Egysült Államok – épp az ellenkezőjét szeretné elérni: Washington most aktívan kikényszeríti az orosz fizetésképtelenséget azáltal, hogy megtiltja a nyugati bankoknak, hogy Moszkvából fizetéseket fogadjanak. Mindeközben a külföldiek tulajdonában lévő orosz részvényeket és kötvényeket nullára értékelték. A multinacionális vállalatok, köztük a McDonald's, a Renault, a British American Tobacco, a Heineken és a BP „bagóért” adják el oroszországi üzleteiket és érdekeltségeiket.

Nehéz elképzelni, hogy az Oroszországban lévő több százmilliárd dollárnyi külföldi befektetési veszteség leírása hogyan fogja Putyint meggyőzni arról, hogy változtasson a viselkedésén. Ezek a figyelemre méltó események mégis rávilágítanak a szankciók egy másik nemkívánatos jellemzőjére: megszüntetik a magántulajdonra vonatkozó hagyományos jogi védelmet, és a befektetőket kiteszik az önkényes állami fosztogatásoknak. A gazdasági korlátozások korai kritikusainak volt egy még súlyosabb aggálya. Szerintük a szankciók elmossák a határt a háborús és a békeállapot között. Nem világos, hogy egy szankciókkal sújtott ország mikortól tekint egy extra büntetést háborús cselekménynek.

A történelmi tanulságok alapján a hosszabb távú veszélyt az jelentheti, hogy Ukrajna lerohanása és az ezzel járó orosz szankciók – hasonlóan az 1930-as évek közepén Olaszország ellen bevezetett szankciókhoz – további lendületet adnak a deglobalizációnak, Oroszországot Kína táborába terelik, és felborítják az amerikai dolláralapú pénzügyi rendszert. Simon Evenett arra figyelmeztet, hogy a többpólusú világ kialakulása még több zárolt vagyont eredményezhet a nyugati befektetők számára. Ez egy nem kívánatos eredmény, de az események olyan láncolata indult el, amely elkerülhetetlenné teheti.

Források: 

https://www.reuters.com/breakingviews/how-sanctions-against-russia-could-backfire-2022-05-26/

https://graphics.reuters.com/UKRAINE-CRISIS/SANCTIONS/byvrjenzmve/

https://www.theguardian.com/world/2022/apr/27/russia-doubles-fossil-fuel-revenues-since-invasion-of-ukraine-began

https://www.bloomberg.com/news/articles/2022-05-12/russia-oil-revenue-up-50-this-year-despite-boycott-iea-says

https://www.aspistrategist.org.au/history-shows-the-wests-sanctions-on-russia-could-backfire/


Kapcsolódó Elemzések